A másodpercek úgy csepegnek le, mint valami unott, sűrű folyadék.Akár hallhatnám is, ahogyan földet érnek, de elnyomja őket a kábelek és áramkörök közül előtörő folyamatos zúgás. Az anyakirálynő fenyegetően trónol a hűtőblokk alatt.

Múltfecnik bámulnak rám az asztalról. Nem zavarna, ha nem egy tőlem idegen múlté lennének. Azokat a másodperceket rögzítik, amiket nélkülem tölt. Talán az ellenőrzés hiánya fáj? Nem, azt hiszem, nem. Inkább az, hogy számára olyan pillanat is lehet érték, amit nem oszt meg velem.

Kereken húsz perc múlva a vonata beér - és én nem leszek ott, amikor leszáll. A testem ideszögez, ebbe a lakásba. Az ígéretem még inkább.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.